Teljesen leblokkoltam, de erőt vettem magamon és úgy tettem, mint, aki halál nyugodt. Kihalásztam a táskámból a fényképezőgépemet és a csatlakoztatóját. Szépen felálltam, elsétáltam a laptopig. A tanár úr furcsa szemmel nézett és újabb zsongás alakult ki, de nem érdekelt. Csatlakoztattam a kis ketyerét és megvártam, míg betöltött minden, majd feltettem a rendes képeimet a gépre. Mármint azokat, amiket eredetileg el akartam küldeni csak épp hullafáradt voltam és rossz képet küldtem. Elindítottam egy diavetítést, de előtte nem hagyhattam ki valamilyen megjegyzést. Egyszerűen nem bírtam ki. Nos, kár volt.
- Bocs. Ez egy privát kép volt a nőmről. –rebegtem a tanárnak, akinek a sokktól a szemöldöke az égbe meredt.
Ezután „lazán” kisétáltam a teremből és kikecmeregtem az udvarra. Levetettem magam arra a padra, ahol ma délelőtt is ültem és, mint egy elmebajos legalább egy percig azt hajtottam, hogy „Basszus, basszus, basszus!” Majd törökülésbe helyezkedtem, elővettem a telefonomat és üzentem a lányoknak.
Brigitte üzenete: Izééé... Kate. Azt hiszem kivetítettek téged egy egész előadónyi tanhallgatónak.
Bloom üzenete: Hm?
Adrienne üzenete: Bloomy! Te vagy Kate? Brigitte... megint mit csináltál? xD
Brigitte üzenete: Rossz képet küldtem el.
Kate üzenete: xD Van rajtam ruha? Látszik az arcom?
Brigitte üzenete: Igen, van. Nem, nem látszik.
Kate üzenete: Akkor nincs bajom. xD
Az üzenetet látva fellélegeztem. Köszönöm Istenem, hogy végül is pont Kate lett az a szerencsétlen, akinek elküldtem a képét házinak és nem más. Bár, azt még nem tudja, hogy ő a "nőm", de erről még... még... soha nem is kell tudnia. Azt hiszem érdekes lesz az év hátralévő része. Az egyik tanárom egy egoista, aki azt hiszi, hogy a lányokhoz vonzódok. Belegondolni is rossz. Hagyjuk. Felálltam a padról és már indultam volna haza, amikor megszólalt a telefonom.
- Szia, Cucus! Hogy telik a napod? - örült feltűnően anya.
- Helló! - kezdtem az "L"-et úgy megnyomva, hogy vagy hatvannak hallotta. - Azon kívül, hogy a zaklatóan beképzelt oktatóm azt hiszi, hogy egy antiszoc' leszbikus vagyok, aki nem tudja kezelni a számítógépét, jól. Sőt! Remekül.
- Nem akarom tudni mit csináltál, amúgy helyes tanár? Mindegy. Az anyukák azt mondták, hogy rátok kellene nézni, hogy éltek-e még, szóval Mrs. Taylor meglátogat titeket! - mondta ki a végítéletet, mire szóhoz sem jutottam.
- Meg akartok minket ölni? - mondtam végül. Pár pillanatnyi néma csönd után anya nevetésben tört ki. Mi olyan vicces ezen?
- Jajj tündérkém.. Ne mondj már ilyet. Bocsi, de most mennem kell, puszi. Nem lesz semmi baj.
És kinyomta. Úgy éreztem, le kell ülnöm. Mikor összeköltöztünk, nem gondoltunk bele, hogy meg fog látogatni bármelyikőnk anyukája. Főleg nem a Bloom-é.
Brigitte üzenete: Csajok! Vendégünk jön! TAKARÍTANI!!
Renie üzenete: WTF?
Kate üzenete: Kicsoda?
Brigitte üzenete: Anyuék úgy döntöttek, hogy Bloom anyukája meglátogat minket.
Elena üzenete: Oszt mit csinál itt? xD
Cindy üzenete: Valszeg ellenőriz! -.-
Egyébként Bloomy anyukájáról körül-belül annyit kell tudni, hogy nagyon odafigyel a részletekre. Túlságosan is. Mindennek centi pontosságra megvan a helye. Ruha ügyileg nem olyan vészes. Elmondása szerint.
A bejárati ajtó zárjába tettem a kulcsom. Szépen, lassan elfordítottam, de közben nem tudtam megállni azt, hogy ne hallgatózzak. Semmi. Semmi csattanás, puffanás, zörgés. Csak néma csend. Nem maradhattam kint túl sokáig, feltűnő lett volna, így inkább bementem. A nappaliban semmi. Pontosabban senki, mert a szokásos reggeli mocskuk még ott volt.
- Már megint te miattad van! - kiabált Cindy valakivel. Hálát adtam az égnek, hogy nem rám maradt ez a sok piszok. A hang irányába mentem, ami nyilvánvalóan Adrienne és Bloom szobájából jött. Óvatosan kukucskáltam be az ajtón, és az a csodálatos látvány tárult a szemem elé, hogy Bloom és Addie szépen kitakarítottak, de gondolatom szerint Cindy még nem állt annyira jól, mint ők. Cindy az ajtó felé jött. Kicsit megijedtem, hogy észrevesz, így beszaladtam a mellette lévő fürdőszobába. Onnan nem hallottam semmi izgalmasat. Cindy visszarongyolt a szobájába, a lányok pedig nekiláttak a nappalinak. Én összedobáltam a szobánkat, majd benéztem a többibe is. Elena és Renie még nem voltak itthon, mint ahogy Kate sem. Az ő részét is elrendeztem, hogy tisztának nézzen ki minden. Leültem a kanapéra (a megszokott helyemre) és olvasni kezdtem.
"Hát semmi úton nem birtok eléje.
Kerülni, mért ölté fel e zavart,
Roncsolva durván csendes napjait
Bomlott s veszélyes dőresége által?"
- Szia. Milyen napod volt? - kérdeztem tőle érdeklődést mutatva, mire válaszul egy kék borítékot nyomott a kezembe. Furcsa illat áradt belőle. Megszagoltam és férfi parfüm szaga volt - Ez mi?
- Nézd csak meg bátran - mondta. Kinyitottam a borítékot, és olvasni kezdtem. Gyorsan futottam a sorok között, néha felnevettem, néha pedig tágra nyílt szemekkel bámultam.
- Sziasz... Fú! Mi ez a pacsuli? - érkezett haza Renie, mire megmutattam neki Kate szerzeményét. - Jujj! Szerelmes levél. Ilyet még szokás csinálni? Kilencedikben kaptam utoljára. - nevetett. Ahogy figyeltem, minket jobban érdekelt, mint Katy-t, aki hallgatta 10-20 percig a nyávogásunk, hogy ilyen cuki, olyan cuki, majd megunta és elment. Utána mentem a szobájába, hogy kikérdezem, kitől kapta. De sajnos megelőzött.
- Brigitte! Nem tudod, hogy ki küldhette ezt nekem? - kérdezte, és láttam az arcán, hogy őszintén nem tudja, hogy ki a fene lehet az.
- Fogalmam sincs. - sóhajtottam.
30 perc telt el. 30 perce beszélgetünk Kate-el az ágyon ülve, minden féléről. Akkor történt meg az, amitől féltünk. Csengettek.
- Itt van! Itt van! Meghalunk! - szaladt fel az emeletre Addie, úgy, hogy kis híján lelökte Cindy-t a lépcsőn.
- Nyugodj már meg! Nem lesz semmi. - próbálkozott azzal, hogy megnyugodjon, de nem sikerült. Addie csak felszaladt az emeletre és bekucorodott egy biztonságosnak ítélt zugba. - Nem értem miért vagytok ennyire betojva. Csak egy átlagos anyuka.
- Csak egy átlagos anyuka? Találkoztatok már? - kérdezte Renie, de nem várta meg a választ. Sietősen berohant a szobába Elena-hoz, aki azóta már hazaérkezett. Kulcsra zárta az ajtót, és bekapcsolt valami zenét, hogy még a hangját se kelljen hallaniuk. Kate és én a kanapéhoz sétáltunk, de nem mertünk tovább menni.
- Jajj, csajok! Ne csináljátok már! Nem is olyan vészes! - mondta Bloom és kinyitotta az ajtót. Az ajtóban ott állt Ő. Úgy nézett ki, mint mindig. kifinomult, bézs kosztümöt viselt, elegáns magassarkúval, ehhez társult egy közel azonos színű retikül. A haja szépen be volt fésülve, és valami drága szagú parfümmel volt befújva.
- Sziasztok! Hogy vagytok? - kérdezte mosolygós arccal és bejött.
- Hú. gyerekek, ez a film valami rohadt jó. Meg kell néznetek. - kezdett áradozni, észre sem véve Mrs. Taylort, akinek megállt a kezében a fakanál. - De jó szag va-... - fordult a konyha felé a levegőbe szagolva, de a mondat közepén feltűnt neki, hogy vendégünk van. - Jó... jó estét!
- Neked is. - köszönt vissza Bloom anyja, nem túl kedves, kissé talán lenézőnek is mondható hangnemben. Hát, nem Elenáról fog ódákat regélni, ha majd jelentést tesz rólunk a többi anyukának, az fix.
A vacsora nagyon finom lett, bár meg kell mondjam nem tudom, mi is volt pontosan. Az biztos, hogy volt benne hús, paradicsom, meg egy rakat más zöldség és fűszer. A hangulatról már kevésbé szívesen nyilatkoznék. Általában állat módjára eszünk, gyakran a nappaliban a kanapén, most azonban kihasználtuk mind a 8 helyet az asztalnál (Mrs Taylorral együtt), egyenesen ültünk és késsel villával fogyasztottunk el mindent, és alig szólaltunk meg. A végén mindenki megköszönte, illetve megdicsérte a vacsorát, majd kikísértük és végignéztük Mrs. Taylor távozását. Abban a pillanatban, ahogy elhajtott az autójával, egyszerre sóhajtottunk fel.
- Túléltük! - mondta Renie.
- U-Ugye nem jön vissza soha többet? - kérdezte Addie.
- Az anyámról beszélsz - szólt rá Bloom.
- Léptem aludni. - Indult vissza a házba Kate, én meg követtem.
Másnap nem terveztem korán kelni, az első órám háromnegyed kilencre volt kiírva, azonban a tervem, miszerint szunyálok meghiúsult. Vagy inkább Bloom meghiúsította, ugyanis reggel 7 körül berontot a szobánkba és nekiesett Kate-nek.
- Kate, kelj fel! Most!
- Jól van, Dave, csak még 5 perc. - fordult fejjel a párnájába Kate.
- Dave? Szóval tőle van? - kérdzte izgatottan Bloom.
- Mi van kitől? - érdeklődtem.
- Segíts felkelteni és meglátod.
- Tőlem aztán. - keltem fel. - Kate! - hajoltam közel a füléhez. - A Simple Plan énekese a ház előtt vár.
- Pierre? Hol? - pattant ki a szeme azonnal. Ez mindig beválik.
- Sehol! Na! - lökött félre Bloom - Ki az a Dave?
- Az unokatesóm. Miért?
- Akkor kitől van a csokor?
- Milyen csokor??? - kérdeztük Kate-tel szinkronban.
- Ami az ajtó előtt van.
Bloomy alig tudta végimondani, Kate már meg is indult a bejárati ajtó felé. Mi meg persze utána. A virágcsokor tényleg ott volt, de csak annyi állt rajta, hogy "to: Kate". A "from" részt üresen hagyták, így az anonim hódoló kiléte továbbra is rejtély maradt. Kate visszadobta a virágot a földre, megfordult és bement a szobánkba, hogy folytassa az alvást, mi meg Bloommal egyetértettünk abban, hogy itt valami nagyon nincs rendben.
Heló!
VálaszTörlésAddig a részig, hogy megszólal a főszereplő (Brigitte) telefonja tetszett a rész, utána egyre rosszabb és rosszabb lett. Habár a titkos hódolós rész, azaz a legvége is egész jó volt, de a közepe az unalmas, kiszámítható és potenciális volt. Ha adhatok egy tanácsot neked: a főszereplő ne csak megfigyelő legyen és egy szerelmi szál el kéne a történetben. És igen, ez nem egy tanács volt.
Üdv,
'Geraniol'
U.i: Az anyukával ez volt a célod?
Kedves Geraniol!
TörlésElőször is, köszönöm, hogy írtál. :) A közepe az olyan lett, amilyen. Őszintén szólva ráéreztél, én sem ezt terveztem az anyuka felbukkanásával. Személyes okok miatt alakult így végül a történet. A tanácsodat igyekszem megfogadni a későbbiekben, ám nem egyszerű a feladat, mert nem szeretném a mellékszereplőimet túlságosan háttérbe szorítani, hiszen mivel együtt élnek, a főszereplőm életének gyökeres részét képezik. Közben persze azt se szeretném, hogy pont a főszereplő ne kapjon szerepet és ez nem a legkönnyebb feladat, de igyekszem megbirkózni vele. A szerelmi szál jönni fog, csak nem akartam erre alapozni a történetet, aztán viszont abba a hibába estem, hogy állandóan csak az jött, hogy 'ó, majd a következő részben', de ígérem, most már tényleg mihamarabb beépítem a történetbe.