3. rész - Házi és emlékek

Vasárnap van. Óvatosan nyitottam be a házba, nehogy zajt üssek a zárral és felkeltsem a földszintieket. Olyan precízen váltottam lábujjhegyre, hogy egy balerina megirigyelné a kecses mozdulataimat. Nem kellett távolra mennem, csak a nappalitól nem messze lévő szobánkig, ahol Kate nagyban durmolt. Attól nem kellett félnem, hogy őt felébresztem, így átöltöztem és lehuppantam az íróasztalom előtti székre. Bekapcsoltam a laptopomat és csatlakoztattam hozzá a fényképezőmet. Az a helyzet, hogy ma este úgymond "délutános" voltam. Ami valójában annyit takar, hogy felkértek rendezvényfotósnak egy partin. A laptopom szerint hajnali három óra múlt pár perce, sietnem kellett.

El kellett küldenem még 5 óra előtt a képeket a klubtulajdonosának, hogy feltudja tölteni az előző este készített képeket a közösségire és így a piás tinik bejelölgethessék egymást a képeken, ezzel is dobva a klub oldalának népszerűségén kiszorítva más piás vagy nem piás tinik posztjait.

Pont időben sikerült elküldenem az összes képet és nyugodtan dőltem hátra a székemen. Mivel úgy döntöttem, hogy ma már nem fogok aludni ezért kimentem a ház elé a fényképezőmmel és mindent megörökítettem, ami kicsit is megfogott. Amikor gimisek voltunk, sokat tanultunk olyan költőkről, akik a pillanat hevében írták meg műveiket, egyetlen egy árva gondolatot, szösszenetet megörökítve az utókornak. Én is így vagyok a fotózással, habár még rengeteget kell fejlődnöm és tanulnom, hogy meg is tudjak élni belőle. Viszont emellett van három nyelvvizsgám és, ha a fotózás befuccsol utolsó reményként megpróbálkozok a műfordítással, de őszintén szólva remélem ez nem következik be.

Miután úgy döntöttem, hogy épp elég képet csináltam, visszamentem a házba és megnéztem a többieket. Bloomy már fent volt.

- Ember! Mik azok a hatalmas karikák a szemed alatt? -kérdezte azzal a tipikus "Úristen" tekintettel, amikor a szemei kitágulnak és felhúzza az égbe a két Nike jelre hasonlító szemöldökét, ami egyébként is ijesztő, hát még így...

- Mondtam délután, hogy este dolgozok. -mondtam egy hatalmas ásítás közben.

- Jó, de mit csináltak veled ott, hogy így nézel ki? -kérdezte már-már szappanoperába illően drámaian.

- Jobb, ha nem tudod. -zártam le végül a beszélgetést.

Átmentem a konyhába és leültem az egyik székre. Türelmesen vártam, amíg felkeltek a többiek is és felkeltették Katy-t.

Már majdnem álomba zuhantam, amikor meghallottam Addie röhögését és az éppen csak elkezdődő álmomnak vége szakadt. rövid életű volt szegény.

- ...de amúgy volt még más is az álmomban! -kiabálta Adrienne.

- Nem érdekel! -üvöltöttem rá nem túl kedvesen.

- Nem is neked mesélek! Jé! Te még élsz és milyen elcsépelt fejed van! -vágott vissza.

Végül sóhajtottam egyet és feltettem a nagy kérdést.

- Ki csinál nekem reggelit?

Ez persze vegyes reakciókat váltott ki mindenkiből, végül úgy döntöttek, hogy Renie csinál reggelit, amennyiben Cindy mosogat. Mindenki mást akart enni, de Elena verziójánál maradtunk, így Renie-nek akadt az a feladata, hogy hét ember számára készítsen hét különböző szendvicset. Én a konyhában figyeltem a reggeli készítés művészetét Cindy-vel és hallgattam Renie kérdéseit a tegnap estémről. Fáradt voltam, semmi kedvem nem volt beszélgetni, még velük sem. Egyszerűen csak enni akartam és megcsinálni a házimat, majd bebújni az ágyamba és hétfőig aludni. Miután kész lett a szendvicsem és művészien felhelyezte egy tányérra plusz még ki is dekorálta nekem, felálltam és odasétáltam a már katasztrofálisan kinéző asztalunkhoz, ahol lányok épp valami zenét hallgattak. Hirtelen zenét váltottak és bejött valami heavy metal zene, én meg olyan sokkot kaptam, hogy kiejtettem a tányért a kezemből. A fehér tál ezer meg ezer apró darabra tört, a szendvicsem viszont ép maradt.

- Úristen! Mit csináltál a tányérommal! -közölte Addie. - Jól vagy??

- Basszus! Vérzik a lábad... - mondta Renie.

- A szívbajt hoztad rám! -mondta Elena. Bár ezt akár én is mondhattam volna.

Nos, így kezdődött a reggelem. A reggeli után feltöltöttem azokat a képeket is a gépemre, amiket Mr. Egoista órájára szántam, majd elküldtem őket és bevágódtam az ágyamba. Egészen délután kettőig aludtam, amikor Kate felkeltett mondván, hogy ha végig alszom a napot este nem tudok aludni és holnap is ilyen fejem lesz. A délután hátralévő részét nem igazán töltöttem semmi érdekessel. Egyszerűen csak pihentem és néztem a többieket. Rajtakaptam Elena-t, amint egy fiúval írogat, meg Katy-t miközben egy macskákról szóló könyvet lapozgat. Ami még ezen is túltett az Cindy volt, aki négy szatyor ruhával jött vissza (valószínűleg) a plázából vagy valamelyik boltból. Nem tudom.  Nekem szerintem összesen van annyi ruhám, mint amennyit most ő vett. Pedig esküszöm, most még jól is állok anyagilag. Lehet be kéne majd vásárolnom, de csak is kizárólag egyedül. Vagy Katy-vel. Hogy miért csak vele? Mert ha a többieken múlna fél tonna ruhával érkeznék haza.

Este átöltöztem aznap már sokadjára és leültem a nappaliban lévő kedvenc kanapémra. Cindy az új pizsamáját vette fel. Vagyis nem biztos, hogy új, de az fix, hogy még nem láttam rajta. Ez egy fehér póló egy aranyos felirattal és egy cuki nadrággal. Szokás szerint Bloomy volt a fekete bárány a hosszú cicanadrágjával, ugyanis mindenki más rövidnadrágban volt. Kihúztam a TV alatti kis szekrény fiókját, amiben a DVD-ket tartjuk. Akció, akció, vígjáték, sírós hülyeség, sok horror, vígjáték, valami romantikus izé, stb. A filmek felét átnéztem, de nem találtam meg az ínyemre valót. Sóhajtva dőltem hátra a kanapén. Talán egy égi jelre vártam. Egy égi jelre, ami rám parancsol, hogy "Brigitte! Neked az X Men 2-t kell megnézned!". De sajnos ilyen nem történik a való életben. Pedig néha jól jönne. Főleg mikor nem tudsz mihez kezdeni magaddal, vagy valaki mással.

- Brigitte... Képzeld, Payton elhívta Matthew-t randizni. Ismét. Nem hihetetlen? -örvendezett Elena, aki már a gimis éveink alatt is nagyon szurkolt nekik. Matthew és Payton az osztálytársaink voltak. Kemény 8 évig nyúzták egymást, végig az általánoson. Majd hirtelen, mikor kilencedikbe kerültünk, valami különös szikra pattant fel köztük, amit senki sem értett.

- Hát remek, mondhatom. - szólalt meg mogorván Renie.

- Miért? Mi történt? - kérdezte Cindy, aki nyilván lemaradt erről az eseményről.

- Tudod, hogy mindig is nyírták egymást... - mondta Bloom.

- Igen... Matthew meg Payton haját nyírta le. - röhögött valamelyik "drága" barátnőm. És egyébként igen, tényleg lenyírta Payton derékig érő, szőke haját.

- Na! Hagyd már, hogy végig mondja! - szólt rá végül Kate, aki úgy figyelt, mint a kis ovisok, akiknek az óvónéni egy izgalmas történetet mesél, és már tülkön ülve várják, vajon mi lesz a mese vége.

- Akkor. Sosem voltak a legjobban, aztán egy furcsa napon összejöttek. Bár mi ezt csak egy hét múlva tudtuk meg. Mindenki kiakadt. - folytatta a mondandóját Bloomy.

- Ja. De mégis csak egy hónapig voltak együtt. Mármint hivatalosan. - mondta Renie. - Utána csak kavartak, és kész. Nem voltak egy pár. Fél évig még volt szikra, aztán puff! Kitört a veszekedés. Miért beszélgetsz vele; már nem vagyunk együtt, azt csinálok, amit akarok; sosem szerettelek; akkor nem ezt mondtad, míg együtt voltunk; stb. - A végére hangját eltorzítva beszélt, mintha csak azt hallanád, ahogy Payton, vagy valamelyik eszetlen plázamacska barátnője vihorászna.

- Rezeg a combom - jelentettem ki félbeszakítva az "izgalmas" sztorit.

- Mi van? -kérdezte furcsán Addie.

- Ez hogy jött ide? - érdeklődött Elena.

- Hát nem t'om. Csak rezgett. Várjatok! -mondtam és alaposan megnéztem magam. - Jé! SMS!

Olive üzenete: Asszony! Első lettem a bajnokságon! :P

Brigitte üzenete: Gratuuuu! Te vagy a legjobb! :D

- Lányok! Olive első lett a birkózó bajnokságon! -mondtam örömtelien.

- De klassz! -mondta Kate. - Kár, hogy te abbahagytad. Most neked is lehetne egy jó kis érmed.

- Így alakult. -tártam szét a karom.

A lányok tovább pletykáltak a gimis éveinkről. Szóba kerültek a régi tanáraink is, többek között Stephen Wade tanár úr is.

- Én azon csodálkozom, hogy Mr. Wade végül nem csinált semmi büntethetőt. -mondta Addie.

- Miért kell mindig felhozni azt az öregembert? -kérdezte Cindy.

- Kate csinálj kaját! Éhen döglünk és te vagy a soros! -utasította konyhába Katy-t Addie.

- Csinálj valami finomat! -csillant fel Elena szeme, akinek, mint láttam már kopogott a szeme az éhségtől.

- Juj! Láttátok Stephen új képét a Facebook-on? -kérdezte Renie miközben a telefonjával babrált.

- Nem, de lehet jobb is. -közöltem és kiterültem a fotelon.

- Bejelölt rajta téged! -mondta Renie.

- Mi van? -kaptam ki a kezéből a telefont. -Azt a ...! Az ott én vagyok mellette? -néztem elsápadva a telefon képernyőjét.

- Nagyon komoly. -mondta Elena. - Írd hozzá, hogy "régi szép idők" , rejtsd el az idővonaladról és kész.

- Okos. -mondtam.

- Még mindig zaklat? -kérdezte Cindy.

- Inkább megint. -mondtam, mire Kate belépett a nappaliba. 6 tállal, szájában egy eperrel.

A tálakon négy-négy eperszem volt, nutellával töltve és valami zöld izé volt rajtuk.

- Ez bazsalikom? -kérdezte Addie.

- Az csak a díszítés, szedd le minél előbb. -tanácsolta Kate.

- Megoldottad a vacsit, de ezzel nem lakunk jól. -mondta Cindy. Mire Renie bólintott.

- Hát nem...