7.rész - "Bizonyítsd!"

Miután hazamentünk és válaszoltunk az éppen otthonlévő Renie kérdéseire, elmesélve a történteket bementem a szobánkba előszedni pár cuccot és felmentem az emeleti fürdőszobába letusolni. Készen, átöltözve léptem ki a mandulaillatú, gőzölgő helyiségből. Kate az ajtó előtt várakozott és, amint kinyitottam az ajtót megcsapta az orrát a –nekem kellemes, számára már kevésbe jó – mandulaillat.
- Pfuj – közölte röviden, tömören véleményét, majd befogta az orrát és bement a fürdőbe.
Én visszamentem a szobánkba és kerestem egy tiszta cipőt, majd kimentem az udvarra és felcsipeszeztem a nagyjából kiöblített, fekete tornacsukámat, amit ma eléggé meggyapáltam. Ránéztem az órára és úgy döntöttem, hogy mivel elmentem Kate-tel a menhelyre, most rajta a sor, hogy elkísérjen az egyetemre és ezt így közöltem is vele a nappali közepén miután megfürdött és felöltözött.
- De olyan éhes vagyok, még nem is ebédeltem – nyavalygott a hasát fogva, mintha csak éhezne.
- Jó, veszek neked kaját - mondtam végül, mert már nekem is majd' kiesett a szemem az éhségtől - Renie te is jössz? - kérdeztem a kanapén ülő, csöndben tanuló szőkeségtől.
- Nem, tanulnom kell – mondta fel sem nézve a tankönyvekből. Oh, igaz is. Már csak öt nap van a vizsgájáig.
Miután összedobtam egy nutellás kenyeret Renie-nek és letettem elé, a kis asztalra azt tanácsoltam Kate-nek, hogy gyalogoljunk. Neki sem volt ellenére az ötlet, a szemünk láttára történt koccanás után nem sok kedvünk volt autóba ülni.
A büfét megpillantva Katy felkiáltott, hogy "Kajaa!" (szerencsére nem sokan voltak a folyosón, órák voltak) és odarohant a büfés nénihez kérni 4 szendvicset, két üdítőt, majd a megszerzett élelem felét lepasszolva nekem, megkért, hogy üljünk le az udvaron. Találtunk egy szimpatikus padot és lehuppantunk, közben Kate állandóan az egyetemről kérdezgetett. Egyszer csak megrezzent a telefonom, mert jött egy üzenetem. Elena érdeklődött afelől, hogy lenne-e kedvem jönni a bátyja bandájának koncertjére, mert ez a város is egyike a turnémegállóiknak. Eközben kicsengettek és hirtelen rengetegen lettek az udvaron. A tömegből pedig egy ismerős figura egyenesen felénk közeledett, majd megállt. És szerencsétlenségére meg is szólalt, ezért elraktam a telefont
- Um.. sziasztok! - köszönt, de elég egyértelműen Kate-re nézett, ami már csak azért is furcsa volt, mert ő ugyebár most járt itt először, én viszont nem csak egy egyetemre járok vele, de a csoporttársa is vagyok. - Anakin vagyok! - mondta a szőkés barna hajú, átlagnál alacsonyabb fiú.
- Skywalker? - kérdezte Kate nevetve. A helyzet egyre furcsább lett. Kate-nek nem szokása mások nevével viccelődni, mert pontosan tudja milyen az.
- Haha! Dehogy. Peterson, bár... menő lenne - mondta kicsit megszeppenve.
- Ja. Csak a sötét oldalra ne állj át - röhögött tovább a barátnőm.
- Haha. Szóval te ugye Kate vagy? - tette zsebre a kezét Anakin, vagy legalábbis próbálta, mert a szűk farmer zsebébe alig tudta betuszkolni a kezét.
- Nem, én az apád vagyok - változtatta el a hangját Katy, majd újra vihogni kezdett.
- Szóval, tudod... elég aranyos vagy. Meg szép. És tudod, mióta láttalak a kivetítőn, én úgy érzem minket egymásnak teremtettek - és igen, itt jöttem rá honnan fúj a szél. Mármint arra, hogy a barátnőm miért viselkedik így vele. Ő a (nem kívánt) titkos hódoló. - Hagytam neked üzeneteket is, meg virágot.
- Oh, hagytál? És Obi-Wan? Őt hol hagytad? - röhögött a szemét törölgetve Kate, majd hirtelen elkomolyodott és megköszörülte a torkát. - De! Komolyra fordítva a szót. Nem hinném, hogy én vagyok a te Padméd - próbálta finoman tudatni a helyzetet.
- Oh, de szerintem meg pont ez a helyzet - próbálkozott tovább a szemüveges srác, de már nekem is kínos volt a szituáció.
- De tudod... én igazából... köztünk ez nem működhet, mert... - kereste a szavakat Katy, én meg "mit veszíthetek?" alapon a segítségére siettem.
- Ő az én csajom - öleltem át a vállát.
- MI?? - kérdezte a kettő totálisan egyszerre.
- Vagyis… IGEN! Így van, a barátnője vagyok - kapcsolt Kate. Ehhez egyébként nagyban hozzásegített, hogy beleböktem az oldalába.
- Öö… - kereste a szavakat - Ó, jó napot, Collin tanár úr. - intett, én pedig azonnal hátrakaptam a fejem, közben nagyon reméltem, hogy valahol messze áll Mr. Ego, de nem. Közvetlen mögöttünk állt, egyik kezében egy kólával, a másikat zsebre dugta és miközben olyan bosszantóan jól nézett ki, láthatóan rettentően jól szórakozott.
- Mr. Stern!? - "köszöntem".
- Nos, látom nyíltan vállaljátok a kapcsolatotokat. Örülök, hogy megismerhetem, a barátnődet. Eddig csak képen volt szerencsém látni.
- De nem, én nem. Igazából mi nem. Vagyis én nem a lányokra bukom. Nem vagyok leszbikus! - jöttem azonnal zavarba, Kate pedig csak értetlenül ült, nem értette mi folyik körülötte.
- Bizonyítsd! - kortyolt bele jóízűen a kólájába. Én pedig olyat tettem, amit azt hiszem életem hátra levő részében bánni fogok. Odaléptem a mi kis gyík Star Wars-hősünkhöz, megragadtam az inge gallérját és lekaptam. A kis csókunk nem tartott sokáig, de rövidnek se volt mondható, a fiú rémesen csókolt, én viszont mindent beleadtam, hogy "bizonyítsak". Mellesleg a csókunkkal párhuzamosan, Mr. Tökéletes(en egoista állat) kiköpte az italát és köhögve-fuldokolva figyelte a történéseket.
- Na? - néztem számon kérően Anakinra a csók után.
- Igen, higgye el tanár úr, tuti, hogy nem leszbikus. - nézett Mr. Sternre kissé kábultam, bamba vigyorral a képén.
- Na, ugye? - fordultam én is a tanárhoz, bár ez az egész kissé gyerekesen hatott. Collin tanbá' megmerevedett, nem szólt egy szót se, Kate mostanra teljesen elvesztette a fonalat és a nagy csendben elég idegesítően hatott a jövendőbeli Dart Vader motyogása, így felé fordultam, hogy elhallgattassam, de az ajkait fogdosta, ugyan olyan bamba vigyorral. - Úristen, azt ne mondd, hogy... azt ne mondd, hogy ez volt az első csókod!? - sütöttem le a szemem. Bár nem voltam benne biztos, hogy a miatt szégyellem magam, hogy minden érzelem nélkül elloptam egy srác első csókját, vagy amiatt, hogy ismerek egy srácot, aki 21 éves és még egyszer sem csókolózott. Mármint eddig. Most erre mennyi volt az esély?
- D-de… - motyogta. - Ez volt.
- Uh… öm… Bocs.
Jó tudom nagyon béna bocsánatkérés, de most őszintén. Ha ki is írtam volna Yahoo Answers-re, hogy "Mit kell mondani, ha elloptad egy 21 éves srác első csókját, mert be akartad bizonyítani, hogy igenis az ellenkező nemre buksz, de amúgy a fiú iránt nem érzel semmit? Járt még más is így valaha?", tuti azt hitték volna, hogy szórakozok és hamis kérdést tettem fel, meg lehurrogtak volna, hogy ilyen agyi szinttel egyetemre járok.
- Nem kell bocsánatot kérned! - vigyorgott a fiú, én pedig csak pislogtam. Ez a jelenet beleillett volna, egy elcsépelt amerikai filmbe egy szerencsétlen csajról.
Ekkor Mr. Egoista megköszörülte a torkát és az órájára nézett, majd felénk.
- Nem akarom megzavarni az eseményeket, de nem sokára órára kell mennem és mindenképp el szeretném mondani azt, amiért eredetileg idejöttem. Tehát, Ariel kisasszony kérem, csinálja újra az előző órai feladatot, mert hiába tette be azokat a képeket, nem tudom elfogadni őket - mondta, majd a válaszomra várva megigazította a sötétbarna haját.
Kíváncsi voltam rá, hogy miért pont Ariel-nek hív, esetleg azért teszi-e, mert ennyire megjegyezhetetlen a nevem és a hajamról ez jut eszébe vagy csak ebben leli szórakozását, de hirtelen felindulásból (nálam az sosem jelent jót) szépen rámosolyogtam és elmondtam neki a terveimet. Mármint azokat, amiket abban a szent pillanatban találtam ki.
- Nincs ellenvetésem, már tudom is, hogy mit szeretnék fotózni - kezdtem hangzatosan artikulálva. - A terveim között szerepel a Claps for Caroline nevű együttes oxfordi koncertjén fotózni - ekkor Kate még inkább összezavarodott és úgy bámult rám, mintha vadidegen lennék.
A tanár úr ezután elköszönt és tovább állt, egy pillanattal később Anakin is követte, néhány kérdéssel zargatva az egoistát.
- Na, jó. Most leülsz, és szépen elmesélsz mindent, az sem érdekel, ha elkésel az órádról. Nincs apelláta! - mondta komolyan Kate, nekem pedig automatikusan egy film jutott eszembe az utolsó mondatáról. Csak tudnám a címét.
Próbáltam minél rövidebben elmesélni az elmúlt pár nap eseményeit, amiket eredetileg nem állt szándékomban elmondani neki, nehogy... Szóval nem akartam, de most már muszáj volt, nem láttam esélyt a menekülésre.
- ...szóval így jutottam el odáig, hogy most már én magam sem tudom mi a helyzet - értem a mondandóm végére.
- Értem, de lenne egy kérdésem. Én erről miért nem tudtam eddig? - kérdezte durcásan, a karját összefonva maga előtt.
- Hehe. Azt hittem, hogy ha elmondom, akkor kinyírsz - mondtam az ujjaimmal játszadozva, kissé idegesen.
- Vöröske, ha most kinyírnálak, az nem azért lenne, mert leszbikusnak állítottál be, hanem mert nem mondtad el. Ezt meg, azért jogom lett volna tudni, főleg hogy a kis Star Wars-os gyerek is rám szállt. Miattad. Ne érts félre, nem haragszom, tényleg. Csak már régen is ezt csináltad, hogy sose mondtál el olyan dolgokat, amik rám is tartoztak volna. És a gondjaidat se osztottad meg velem - nézett rám kicsit ingerülten.
Csöndben ültem a sötétbarna padon, mert ötletem sem volt mit válaszolhatnék a hallottakra. Végül felálltam, megigazítottam a felsőmet és kinyögtem valami válaszfélét.
- Anyukád… - mondtam makrancosan, majd megfogtam a táskám és elindultam az épületbe.
- Hé! Most nekem kéne megsértődni! Gyere csak vissza! – kiabált Kate, majd utánam futott. – Milyen órád lesz? – kérdezte, mikor mellém ért.
- Reklámelmélet - hadartam.
- Éés… ez a tanár úr mit tanít? – érdeklődött tovább, mintha az előbb nem történt volna semmi.
- Fotótechnikát meg ilyesmiket. Van egy rágód? – álltam meg hirtelen.
- Nincs… de, ha bemész, az órára elmegyek neked venni egyet, úgy sincs jobb dolgom - vette elő a Walkman-jét és elkezdte nyomkodni, közben ráhullott valami a fejére.
Először majdnem rávágtam, hogy oké, de eszembe jutott, hogy valószínűleg neki is vannak órái, így csak nem kérhetem tőle, hogy vegyen nekem rágót, majd várja meg, amíg végzek, hogy ideadhassa. Ezért kiszedtem a falevelet, ami a hajába hullott és komolyan ránéztem, majd elnevettem magam.
- Ne nézz így! Annyira nem fontos az a rágó, biztos van órád, így irány oda! Most, azonnal! - mosolyogtam Csontira.
- Elég sok sokk ért ma, semmi kedvem órára menni... - nyavalygott.
Bár nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, nem akartam beleszólni a dolgába, mára ennyi nézeteltérés elég volt, így megbeszéltem vele, hogy amennyiben maradni szeretne, tegye, csak maradjon ott, ahol eddig voltunk, hogy később megtaláljuk egymást, majd bementem a főépületbe és felrohantam az előadóba. Beosontam az egyszínű, fehér terembe, óvatosan behajtottam az ajtót és leültem a legközelebbi üres helyre. Mellettem egy lányt ült egy hatalmas kupac könyvvel maga előtt. A könyvek közt volt mindenféle: Vállalati arculat, A reklám hatásmechanizmusai, A rádióreklámok esztétikuma, stb. Na, ő biztos, hogy jól felkészült az órára. Miközben a könyvek címét vizslattam egy papírgalacsin landolt az asztalomon. Körbenéztem, nekem szánták-e és kinyitottam, amint elolvastam az üzenetet felsóhajtottam és hátranéztem. Mögöttem Anakin ült lehajtott fejjel, mint aki zavarban van. Visszafordultam és elővettem egy tollat. Egy ideig csak nyomkodtam a tetejét, majd elkezdtem írni, amint kész lettem összegyűrtem a cetlit és hátradobtam. Kinyitottam a jegyzetfüzetemet és - habár kicsit későn - de becsatlakoztam az órába. A lap közepén kezdtem el írni és, amikor a tanárnő elkezdett mesélni a saját tapasztalatairól, akkor megpróbáltam lemásolni a mellettem ülő lány jegyzetének elejét. Miután közelebb toltam hozzá a székem és kikerültem a könyvrakást úgy nézett rám a csaj, mint egy leprásra és becsukta a füzetét. Ekkor ördögi pillantást vetettem rá és visszatoltam a székem, magammal együtt. Az asztalomon két idegen tárgy volt. Az egyik a papírgalacsin, a másik pedig egy idegen jegyzetfüzet. Hátranéztem, Anakin intett nekem, hogy forduljak előre. Amint kinyitottam a jegyzetfüzetet megláttam benne Anakin nevét. Megint megfordultam és egy köszönömöt tátogtam neki, majd odalapoztam a mostani anyaghoz és gyorsan lekörmöltem azt, amiről lemaradtam, közben gondosan írtam két füzetbe azt, amit éppen diktált a tanárnő. Majd, amikor újra mesélni kezdett a tapasztalatairól Mrs. Anderson, hátratettem Anakin füzetét és válaszoltam az üzenetére, amint ezzel megvoltam eszembe jutott Elena üzenete is és elővettem a telefonomat. Ellenőriztem, hogy néma módban van-e és visszaírtam neki. A levelezős óra után, kirohantam az udvarra Kate-hez, aki a Walkman-jével a kezében hallgatott valami zenét. Megböktem a vállát, rám nézett és kivette a fülhallgatót a füléből.
- Mi újság?
- Zaklat az ex-zaklatód - vettem elő a papírgalacsint.
Kate kivette a kezemből, lassan kibontotta és elkezdte olvasni, majd komoly arccal rám nézett és megveregette a hátam.
- Tehát bepasiztál... hogy mertél megcsalni? - kérdezte tettetett drámaisággal.
- Sajnálom, életem - kapcsolódtam be a színjátékba.
Kate elnevette magát és visszaadta a cetlit, majd eltette a Walkman-jét és felállt, amint kiértünk az egyetem elé elkezdett csipogni a telefonom, de nem igazán érdekelt, ezért egyszerűen lenémítottam. A lányok üzentek rengeteget a közös csoportunkba, de nem sok kedvem volt bekapcsolódni, ezért „hallgattattam el” őket, úgymond. Útközben még mindig a reggel történteket veséztük ki, elég sok volt ez nekünk, főleg, hogy a kutyát is elhagytuk, aki végül is megkerült, de nem ez a lényeg. Kate-nek be nem állt a szája, én pedig figyelmesen hallgattam, így szinte  észre sem vettük, hogy megérkeztünk a házhoz. Kinyitottam az ajtót és boldogan, mosolyogva léptem be a házba. Szerintem mosoly ilyen gyorsan még nem hervadt le az arcomról, mint abban a pillanatban. A nappaliban a lányok ordibáltak egymással, minden szanaszét volt. Törött vázák, széttépett ruhák, víztócsák. Ez a látvány fogadott bennünket.
- Mi történt? – kérdezte Kate, mire Bloom megfogott valamit és egyszerűen hozzánk vágta.
Az a valami egy levél volt. Egy olyan levél, ami abban a pillanatban annyira lesokkolt, hogy úgy maradtam.