8. rész - Szappanopera

Tegnap este négy dolgot tanultam meg.
1. Civakodó lányokkal jobb nem üvöltözni. Még akkor sem, ha este fél tizenegy van és aludni szeretnél, minden hiába: csak rosszabb lesz.
2. Ha az udvaron, a szakadó esőben vödröket látsz, ne kérdezd meg miért vannak kint.
3. Soha, de soha ne veszítsd el a fejed, ha megkapod a számlákat, még akkor sem, ha kétszer annyi a kifizetendő összeg, mint, amire számítottál.
4. Ha vihar van, állítsd le az őrjöngő barátnőidet, hogy ne kapcsolgassák a villanyt, különben ki megy a biztosíték és mászhatsz ki helyrehozni... az esőbe... pizsiben.

Reggel karikás szemekkel és hasogató fejjel ébredtem. Egész este a lányok veszekedését hallgattam arról, hogy ki miatt lett ekkora a számla. Ja, igen... Tegnap megjött a postás a levelekkel. Most biztos érdekesnek találjátok, hogy heten lakunk egy emeletes házban, de a számlára már nem futja. Az a helyzet, hogy a házért négy évig melóztunk és Bloom anyukája segített lealkudni az árát, mert többek között ezzel is foglalkozik. A bútorok többsége a házban volt, a többit mi hoztuk meg persze, ajándékba is kaptunk olyanokat, mint kenyérpirító meg kávéfőző. Bár ezek nem épp bútorok, de hasznosak. Aztán van egy csocsónk, ami kicsit lepukkant, de sok emlékem fűződik hozzá. Unokatesómtól kaptam és nem, nem azért, mert ennyire szeret, hanem kapott egy újat és a régit rám sózta, de én örültem neki. Meg még rengeteg porosodó cuccunk van. Talán el lehetne őket adni, hogy azzal is keressünk egy kis pénzt. Ha már pénzkeresésnél járunk. Renie az, akinek rendes részmunkaidős állása van, Elena-nak és nekem alkalmi munkáink vannak. Kate meg ugyebár a menhelyen tevékenykedik, de azért nem jár pénz. Bloom és Adrienne még nem talált állást.
miután ezt megtárgyaltam magamban, kimásztam az ágyból, majd ránéztem az órára.
- Mégis min lehet hajnali ötkor veszekedni? - kérdezte az ágyban forgolódó Kate, mert a konyhából áthallatszott minden.
Bár a tegnaphoz képest alábbhagytak a kedélyek, ahogy hallottam. Legalábbis most nem kergettek meg és nem akartak kizárni az udvarra. Kimásztam az ágyból, elhúztam a függönyt és friss vödröket találtam az udvaron.
- Nem hiszem el - motyogtam, mire Kate az ablak felé fordult és megkérdezte, hogy mit. - Adrienne megint vizet gyűjt, mert szerinte így, majd vizet fogunk spórolni.
- Értem én, hogy sok lett a számla, de úgyis megoldjuk. Neked is van félretett pénzed, nekünk is van. Összedobjuk és csak kijön... - mondta reménytelien Kate.
- Beszélnem kell Shane-el.
- Elena bátyjával?
- Igen, vele - sóhajtottam.
Miközben az ablakon keresztül fürkésztem az eget, Adrienne rontott be az ajtón.
- Mondjátok meg ennek a repedtsarkúnak, hogy nem vagyok vele hajlandó beszélni a továbbiakban! - mutogatott maga mögé, majd mögüle megszólalt Bloom.
- Én sem vagyok hajlandó hozzászólni... főleg nem azok után, amiket mondott! - hőzöngött Bloom.
- Brigitte este behoztam a cipődet kintről - mondta továbbra is hangosan Adrienne.
- Milyen cipő? - csodálkoztam. - Jaa, az a cipő!
Még egy ideig azt játszották, hogy mi vagyunk a postagalambjaik, de igazság szerint egy szót sem kellet szólnunk. Elkommunikáltak ők a "mond meg neki, hogy..." módszerrel, anélkül, hogy meg kellett volna mondanunk, mert ugyebár jól hallották egymást. De a tegnapinál még mindig jobb volt a helyzet, egyedül takarítottam fel azt, amit maguk után hagytak, majd este megint szétrámoltak mindent. Cindy és Elena unta meg legelőször a vitát, ők megpróbáltak aludni menni, de... úgy félórával később visszamentek a nappaliba kiosztani őket, amiért nem tudnak pihenni. Én is megpróbáltam rájuk szólni, azonban még hangosabb lett a ricsaj. Végül neki álltam az egyik koreai sorozatomat nézni, de mivel nem tudtam figyelni a feliratra kikapcsoltam és elindítottam a Kishableányt, mert azt tudom fejből, így nem kellett aggódnom, hogy lemaradok egy fontos részről, mert nem tudok figyelni. Valamikor Ursula éneklésénél kiment az áram, ezért kikecmeregtem az udvarra megcsinálni a biztosítékot. Igen, kimentem a szakadó esőben az udvarra.Mikor végre végeztem és bementem,akkor kaptam csak sokkot igazán.
Addie sírva ült a kanapén és egyre csak azt hajtotta:"Idióta kamionsofőrök!Miért nem tudnak vigyázni másokra is?" Próbáltam belőle kihúzni hogy mi történt de a barátnőm kötélnek állt.Említettem már hogy Adrienne apukája kamionsofőr? Mindegy.Már épp ott akartam hagyni mikor kinyögte hogy mi a baj.
-Tudod-mondta két sírógörcs között-apát elütötte egy másik kamionos.Anyu épp most telefonált.Brigitte-mondta halálkomolyan-megtennél értem egy szívességet?
-Persze-mondtam mit sem sejtve-mit kell tennem?
-Be tudnál vinni a Városi kórházba?Csak most a héten.Jövő héten már én is vezethetek.
Ebben a pillanatban köpni-nyelni nem tudtam.
-Szívesen beviszlek téged a kórházba.-elkomorodtam(igen még jobban)-De mi az hogy jövő héten már te is vezethetsz?
-Úristen,nem mondtam? Beíratkoztam egy vezetői tanfolyamra.
-De miért nem mondtad el?
-Tudom,hiba volt.De mostanában annyi dolgom volt hogy teljesen elfelejtettem.Sajnálom.
Ezzel fogta magát és felment a szobájába.Én persze utána mentem.Mivel Bloom épp nem volt benn én is bementem.Leültem Adrienne mellé és megöleltem.
-Te nem is haragszol?-kérdezte döbbenten.
-Miért kellene haragudnom?-kérdeztem vissza szintén döbbenten.
-Hát,mert nem szóltam a vezetéssel kapcsolatban.
-Elfelejtetted,mindenkivel előfordulhat.
Rámosolyogtam.Ez volt a legőszintébb mosoly a barátságunk kezdete óta.
Lementünk a konyhába és ott találtuk Bloom-ot.Addie csak leült vele szembe és megint elsírta magát.Bloom szeme elkerekedett.
-Ennek meg mi baja?-kérdezte néhány perc sokk után.
-Apukája épp kórházban van.Eltört néhány csontja.
-Úristen...de mi történt?
Nem mondtam el neki,inkább hagytam hogy Addie mesélje el.A házba ekkor rontott be Renie,Elena,Katy és Cindy.Mikor meglátták hogy beszélgetünk, odaültek hozzánk.Kivéve Cindyt aki felment tanulni.Ő nem szereti a sírós sztorikat.Adrienne épp befejezte a történetet mikor egy hatalmas csattanás hallatszott fentről.Néhány perc múlva Cindy rohant le sírva.